Víztisztító-választó – Öntsünk tiszta vizet a poharunkba!



Az itt következő cikket az Infovilág.hu-ból ollóztam, teljesen független a cégtől, mégis összecseng a cikk végén lévő megjegyzés a cég ajánlatával.

A bőség zavarával küszködik az, aki választana a "jobbnál jobb" ajánlatok, megoldások közül.
Írásunkkal szeretnénk segítséget nyújtani, és tisztázni az esetleges félreértéseket és valamelyest eligazodni a víztisztító piac kínálatáradatában.

Víz nélkül nincsen élet! És bár bolygónk 90%-át az élethez elengedhetetlen víz alkotja, mindössze 1%-ban fordul elő az ember számára is fogyasztható tiszta és édes ivóvíz.
Holott testünk összes sejtjének alkotóeleme víz; az alapvető életfunkciók megszűnnének az életet adó vegyület, a H2O nélkül, ezért is kell naponta legalább 1,5-2 litert elfogyasztanunk belőle.
Évszázadokkal ezelőtt az aranyért, napjainkban az olajért, földgázért, a jövőben minden bizonnyal a vízért folyik majd az ádáz küzdelem, élethalálharc.

Bár természetesnek tűnik föl, hogy „korlátlanul” folyik a csapból, a helyzet koránt sem ilyen üdítő. A civilizáció környezeti szennyezésének és az évek során egyre növekvő ökológiai terhelés miatt Földünk vízkészlete folyamatosan szennyeződik, a világméretű felmelegedés eredményeként pedig egyre csökken. Hazánk szerencsés helyzetben van azáltal, hogy a Kárpát-medence vízgyűjtő területeként kimagasló mennyiségű vízkészlet a sajátja, ez azonban nem jelenti azt, hogy a készleteinket büntetlenül szennyezhetjük.

Csaknem valamennyi háztartásban megtalálhatóak azok a maró vegyszerek, mosószerek, háztartási és higiéniai kemikáliák, amik a lefolyóba jutva, lakásonként hatalmas mennyiségű szennyvízzel terhelik a környezetet, felborítják az egészséges ökológiai egyensúlyt. Szennyezi a természetes vizeket az ember- és az állatvilág is, nem kis részt a vizelettel vízbe ürülő gyógyszer-származékokkal, hormontartalmú vegyületekkel. Szerencsére a vezetékesvíz-szolgáltatók egészséges szűrik, tisztítják vizeket. Sőt, hazánkban számos településen kőzetekkel elzárt, védett természetes vízbázisok vagy karsztvizek találhatóak, amelyek nem is szennyeződnek, és gyakran ásványvíz minőségűek. Feltétlen meg kell említenünk, hogy miként a világ legnagyobb részén, akként hazánkban is szigorúan meghatározott egészségügyi határértékek vonatkoznak a vízben oldott anyagok mennyiségére, és ezt a szolgáltatók rendszeresen ellenőrzik is.

A vízkezeléssel foglalkozó szakemberek egy része azonban másképp látja a helyzetet; sokak szerint számos szennyeződés (pl. oldott kemikáliák, gyógyszerszármazékok) nem tisztítható a hagyományosnak mondható nagyüzemi eljárásokkal. Hiába határoznak meg határértékeket a károsnak mondott anyagokból, a legkisebb mennyiség sem szerencsés, ha elfogyasztják őket.
Ráadásul azt vallják, hiába érkezik az egyébként már nagyüzemileg megtisztított víz a hálózaton keresztül, ha az öreg és elavult csövek, csőtörés miatt szennyeződhet a tisztának vélt víz. Ezzel érvelnek "a tökéletes megoldást szavatoló "vízkezelő módszerek és berendezések kiötlői, gyártói.

Miért is ajánlják tehát a víztisztítást? Azért, mert a tisztított víz a kiegyensúlyozott táplálkozás mellett jótékony hatással van az egészségre (javítja az emésztést, tisztít és méregtelenít, kevésbé terheli a szervezetet). Ráadásul a tisztított vízből készült ételek és italok ízvilága összehasonlíthatatlanul természetesebb. A vízkezelésnek számos fajtája kínálkozik, de nem összetévesztendő a víztisztítás és a vízlágyítás, vagy a manapság egyre népszerűbb lúgosítás vagy energetizálás.

Fontos megjegyezni, hogy utóbbi kettő nem tisztítja a vizet, nem veszi ki az oldott anyagokat, ezért nem is nevezhetőek víztisztító eljárásoknak. A víztisztítási eljárások során például a vízben lévő oldott anyagok eltávolítása a cél, akár egyes elemekre vonatkozóan (vas, mangán) akár a teljes oldott anyagok tekintetében, mechanikus szűréssel, a lehető legtisztább víz elérése végett. Ezt a szűrést leggyakrabban bizonyos fokozatú és méretű szennyeződések eltávolítására alkalmas szűrőbetétekkel végzik. Ha csak a fizikai szennyeződések legnagyobb részét szeretnénk kiszűrni, akkor is más es6zközre, módszerre van szükségünk (mikronos szálas szűrővel), mint ha, mondjuk, a kellemetlen íz- és szaganyagokat (aktív szénnek) akarjuk eltávolítani. A vízlágyítás közben a vízből kizárólag csak a keménységet okozó oldott anyagoktól (kalcium, magnézium) szabadulunk meg, és ezzel intünk búcsút a háztartás egyik ellenségének, a vízkőnek, ugyanakkor benne marad minden más oldott anyag.

Napjaink legösszetettebb háztartási víztisztítási eljárása bizonyítottan a Reverse Osmosis eljárás, ami lágy esővíz minőségű ivóvizet állít elő. A módszer lényege a komplex szűrősor, ami fokozatosan tisztítja meg a vizet a legapróbb szennyeződésektől is, mint amilyenek a vegyi anyagok, vírusok vagy baktériumok. Nem véletlen hát, hogy ez a legkedveltebb háztartási megoldás, így a piacon ebből található a legnagyobb és legszélesebb választék.

Ha mindenképpen szeretnénk a vizünket megtisztítani, akkor nem szabad félmegoldásokat választani. A választás fő szempontja a készülék tudása, felszereltsége, megbízhatósága a fő vásárlási szempont. Még csak az sem mondható ki, hogy a drágább a jobb; viszont az is igaz lehet, hogy az olcsóbb hosszú távon még drágább lesz. Víztisztító készülék vásárlásakor célszerű meggyőződni a gyártó megbízhatóságáról, a termék származási helye is sokat nyom a latban. Követelmény, hogy a víz csak minősített anyagokkal (például bevizsgált műanyaggal stb.) érintkezzék, nehogy a tiszta víz káros anyagokat oldjon ki az alkatrészekből, vagy a tartályból. Alapkövetelmény, hogy a rendszerben legyen UV-csírátlanító, ami meggátol(hat)ja a baktériumok és vírusok elszaporodását, így még tisztább és jobb ízű vizet nyerhetünk.

A legfontosabb a szűrők rendszeres cseréje; a víz minőségének függvényében egyik helyen 1-2, a másikon 3-4 havonta kell cserélni a betéteket. Biztonsági és kényelmi szempontból sem mindegy, ha elektronikus rendszer vagy számítógép felügyeli a tisztítási folyamatot, és jelez, ha a szűrőknek cserére van szükségük. Mivel a magyar jogszabályi előírások megkövetelik, ezekben készülékekben „visszasózónak” is lennie kell, ami megadja a víz szabványban előírt keménységét. Mivel a már megtisztított vízbe juttatják be a kalciumot és magnéziumot, hasznos, ha a legjobb minőségűek, elvégre elfogyasztjuk, megisszuk.

A már említett Reverse Osmosis víztisztítókat általában a konyha vízbevezetésére csatlakoztatják, és külön csappal szerelik őket; ekként nem csupán iváshoz, hanem főzéshez is szavatoltan egészséges vizet szolgáltatnak.

Forrás: Infovilág.hu

Aszályprogram a testben!



Nem beteg vagy, csak szomjas!

(Ne gyógyszerrel kezeld a szomjúságot!)
Egy nagyon fontos cikket osztok meg, amit kaptam levélben.
Megszívlelendő, hogy igyunk (vizet!) mielőtt orvoshoz rohangálunk!

Az emberi test világosan jelzi, ha ki van száradva. Amikor fáradtnak érzed magad és nem végzel kielégítő munkát, vagy reggel, amikor a fáradtság miatt nehezen kelsz fel az ágyból – biztos lehetsz abban, hogy nem ittál eleget. Az orvostudomány ma azzal foglalkozik, hogy eltakarja az emberi test kiszáradásának tüneteit, és következményeit.

A düh, a hirtelen reakciók, a depresszió – ezek mind a kiszáradást jelzik, vagyis az agy kevés energiát kap, hogy megbirkózzon az információval és cselekvéssé alakítsa.
„Aszály programok” – amikor több megy ki, mint amennyi bejön A testnek van „aszály programja” is, melyeket úgy hívunk, hogy allergia, magas vérnyomás, cukorbetegség, immunbetegségek. Az „aszály program” annyit jelent, hogy a testednek be kell tömnie a lyukat ott, ahol a vizet elveszíti.


Allergia, asztma



A víz a test legprecízebb alapanyaga, és amikor több megy ki, mint jön be, akkor a test bekapcsolja az „aszály-program”-ot, és allergia formájában jelzi a kiszáradást. Az a rendszer, amelyik a vízháztartás egyensúlyáért felel, elnyomja az immunrendszert, amely a védekezésért felel. Ez egy szimpla energiahasznosítási helyzet.

Minden nap körülbelül egy liter vizet veszítünk lélegzés útján. A légzés tulajdonképp nem más, mint a tüdőhólyagocskák mozgása, melyek összehúzódásakor a levegő kilökődik.

Ha nem pótoljuk a folyadékot, a test megfeszíti a hörgőket és betömi a lyukakat. Ezt a csökkentett levegőáramlást, – mely a tüdő kiszáradása révén jön létre –, hívjuk asztmának. Ma több millió gyerek szenved asztmában és a számuk egyre növekszik. Az ok mindenhol ugyanaz: egyre több szénsavas italt isznak. A három-öt éves gyerekek az utóbbi 10 évben háromszor annyi szénsavas üdítőitalt isznak, mint tíz évvel ezelőtt összesen.

Ezek az emberek szép lassan kiszáradnak, mert szódát isznak, ami nem úgy működik, mint a sima víz. Adj ezeknek a gyerekeknek sima vizet és az asztma nagyon gyorsan eltűnik, és a légzésük normalizálódik. Az inhalátorra nem lesz többé szükségük.


Magas vérnyomás



Az „aszály-program” másik nagy tünete a magas vérnyomás, a test nagymértékű vízhiányához való hozzászokás eredménye. Ha a testben nincs elég víz vagy ha a test kezd kiszáradni, akkor a vízveszteség 66%-a a sejtek belsejéből jön ki, 26% a sejtek környezetéből és csak 8% az érrendszerből. Az érrendszer egy rugalmas rendszer – összeszűkül, lanyha lesz.

Ha az emberek rendszeresen innának vizet, és pótolnák a szükséges ásványi sókat a kapillárisokba, a magas vérnyomás teljesen megszűnne. Több millió ember él a földön, aki nem tudja, hogy a magas vérnyomás nem más, mint a test „aszály-program”-ja, mikor is a test visszaáramoltatja a hiányzó 66%-ot a sejtekbe.


Túlsúly



Az agysejtek 85%-a víz, és a vérkeringés 20% áll az agy rendelkezésére. Ez az egyetlen folyamatosan működő szervünk, amely hatalmas energiát használ fel. A szomjúság vagy éhség a rendelkezésre álló energia alacsony szintjéből ered. A szomjúság és éhség érzet egyszerre jelentkezik, és mi nem ismerjük fel, hogy szomjasak vagyunk. Akkor is eszünk, ha a testnek sürgősen vízre lenne szüksége. Azoknak, akik evés előtt vizet isznak, egyre inkább sikerül megkülönböztetni a két érzetet.

Koleszterin



A koleszterin az emberi test túlélésének egyik legfontosabb eleme. Amikor a test elkezd több koleszterint termelni, megvan rá az oka. A koleszterin valójában védi az emberi életet, mert úgy működik, mint egy kötszerféle, egy vízálló pólya.
Amikor a vér sűrűbbé és savasabbá válik az összehúzódott artériákon és kapillárisokon keresztül folyik át. Kiszáradáskor sérülések képződnek az érrendszerben, először a szív kapillárisaiban. Ha a koleszterin nem lenne ott és nem tapasztaná be a sérüléseket, a vér átfolyna az érfalon és az ember ott azonnal halottan esne össze. A koleszterin valójában egy átmeneti életmentő, és időt ad a testnek, hogy felépüljön a problémából.

Hatalmas iparág épült a koleszterin csökkentésére, holott a test hirtelen elsősegélyként gyárt több koleszterint.
Nem a koleszterin veszélyes, hanem az, hogy az emberek fejébe tömik a problémát – a koleszterin veszélyes és csökkentsd, mert különben az artériákban blokkok képződnek.
Soha nem szabadna beleavatkozni úgy a test működésébe, hogy ne tudjuk az miért változott meg. Érdemes megtanulnunk, és megfelelően kezelnünk a jeleket és tüneteket.


Kiszáradás?



A legtöbb ember ki van száradva , és nem is tud róla!

Halljuk lépten-nyomon: igyunk sok folyadékot! Tényleg eleget iszunk, és valóban azt, amit kellene?

Tényleg olyan fontos ez? Sokan nem vesszük ezt komolyan. Reggel bedobunk egy kávét (vagy kettőt), aztán rohanás a munkahelyen, ebédnél egy kóla, vagy ásványvíz, újabb kávé, aztán rohanás tovább. Estére hullák vagyunk, fáradtak, ingerültek.

A stressz az oka, vagy lehet, hogy nem iszunk eleget? Lehet, hogy ki vagyunk száradva és nem is tudunk róla?
Egy kiváló iráni származású orvos, Dr. Bagmanghelidj http://www.watercure.com/a víz természetes gyógyító erejének kutatója gondolatait ajánlom a figyelmedbe:

Honnan tudom, hogy kiszáradtam?



Ha szomjas vagy, akkor már késő, mert ez azt jelenti, hogy a sejtjeid már kiszáradtak. A száraz száj a kiszáradás legutolsó jele kellene, hogy legyen. A szomjúságérzet addig nem jelentkezik, míg a testnedvek károsodása jóval a normális működéshez szükséges szint alá nem esik.

Hogyan száradunk ki?



A mindennapos tevékenységei során egy átlagember kb. 3-4 liter (10-15 pohár) vizet veszít vizelettel, széklettel, izzadással, lélegzéssel.
1-2 liter vizet csak a lélegzés során veszítünk. A bőrlégzés a hőszabályozó képességünk fenntartásáért 90%-ban felelős. A mozgás, izzadás, láz, hasmenés, betegség jelentősen megnöveli az elvesztett víz mennyiségét.
Az elvesztett mennyiséget vízzel, illetve folyadékkal és étellelkell pótolni. Habár mindannyian ki vagyunk téve a kiszáradás veszélyének, mégis a legsérülékenyebbek a csecsemők, a fiatal felnőttek, a sportolók és az idős emberek. Ők vagy nem képesek megfelelően kifejezni a szomjúság érzetüket, vagy képesek észlelni, de nem tudnak időben tenni ellene.

Vizsgáld meg a vizeleted!



• A megfelelően hidratált test tiszta, színtelen vizelet bocsát ki magából.

• Az enyhén kiszáradt testnek sárga színű vizelete van.

• A súlyosan kiszáradt test narancssárga vagy sötét színű vizeletet produkál.

Az enyhe kiszáradás jelei:fáradtság, csökkent koordinációs képesség, száraz bőr, kevés vizelet, száraz nyálkahártya a szájban és orrban, ingadozó vérnyomás és gyenge ítélő képesség. A stressz, asztma, fejfájás, allergia, magas vérnyomás és még sok más súlyos betegség a krónikus kiszáradás eredménye.

Mennyi vizet kellene innunk?



10 kgtestsúlyonként 3,33 decilitervíz szükséges. Ha 100 kg-ot mutat a mérleg, akkor 3,33 liter vizet igyál naponta, ha 70kg vagy, akkor 2,3 literre van szükséged. Azoknak, akik fizikailag aktív életmódot folytatnak, vagy melegebb éghajlaton élnek több vizet kell inniuk.

Mikor igyunk vizet?



- Kezdd jól a reggeled: Reggel, mikor a legjobban tele vagy méreganyaggal és legjobban ki vagy száradva legyen az első dolgod, hogy egy nagy pohár vízért nyúlsz – még a kávé előtt. Ez a reggeli víz fogja igazán beindítani véráramot!

- Igyál egy pohár vizet miután felkeltél és mielőtt lefekszel

- Iktass be rendszeres vízivási szüneteket

- Ne számolj arra, hogy szódával pótolod a vízveszteséget!

- Igyál egy pohár vizet fél órával étkezés előtt és fél órával utána, ez segíti az emésztési folyamatot

Nagyon fontos, hogy legyen egyensúly a nátrium szint és a vízfogyasztás között.

A májnak szintén vízre van szüksége, hogy az elraktározott zsírt felhasználható energiává alakítsa. Ha ki vagy száradva, akkor a veséid háttérbe szorítják a máj működését, vagyis az elraktározott zsírt nem tudja elhasználni. Az elhízás egyik legfontosabb oka a dehidráció! Csökken a vérmennyiség és nem képes a méreganyagokat eltávolítani és sejteket megfelelő tápanyagokkal ellátni.

Mindig legyen kézközelben vized, vidd mindenhova magaddal a kocsidba, a munkahelyedre. Az első héten tedd szokássá a vízivást, majd fokozatosan növeld a mennyiségét a szükséges mértékig.

Lényeg az, hogy ne várj addig, amíg szomjas leszel!



Vissza a tetejére!